Czibere: a rászoruló gyerekeket és a várandós nőket is támogatja a kormány

A kormány nemcsak szociálpolitikai, hanem nemzetstratégiai kérdésként is tekint a családok, ezen belül is a hátrányos helyzetű gyereket gondozó szülők támogatására.

Emmi: a rászoruló gyermekek idén is kapnak meleg ételt a tavaszi szünetben

Idén is mind a négy iskolai szünetben, tehát a csütörtökön kezdődő tavaszi szünetben is kapnak meleg ételt a hátrányos helyzetű családok gyerekei - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az MTI-vel.

Fidesz: az MSZP-t nem érdekelte, hogy kormányzása idején több százezer rászoruló gyermek éhezett

A Fidesz szerint az MSZP-t a kormányzása idején egyáltalán nem érdekelte, hogy több százezer rászoruló gyermek éhezik.

Rétvári: ez volt az első őszi szünet, amikor ingyen kaptak enni a rászoruló gyermekek

Az idei az első év, amikor nem csak tanítási időben és a nyári szünetben, de az évközi szünetekben is ingyen kapnak enni a rászoruló gyermekek, a téli és a tavaszi szünet után a most záruló őszi szünet volt az első, amikor a rászorulók folyamatos ellátásban részesültek.
Czibere: idéntől valamennyi iskolai szünetben meleg ételhez juthatnak a rászoruló gyerekek

Czibere: idéntől valamennyi iskolai szünetben meleg ételhez juthatnak a rászoruló gyerekek

Ettől az évtől mind a négy iskolai szünetben meleg ételhez juthatnak a hátrányos helyzetben lévő családok gyermekei - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társada...
MSZP: a rászoruló gyerekek az év minden napján kapjanak meleg ételt

MSZP: a rászoruló gyerekek az év minden napján kapjanak meleg ételt

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy az arra rászoruló gyerekeknek az állam az év minden napján biztosítsa a napi egy meleg étkezést - mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista tagja szerdá...